Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Edgar Cayce

2009.02.28

Cayce nemcsa orvos volt,hanem próféta is,valamint jövőlátó és olyan elméleti szakember is,aki jól ismerte a lélekvándorlás és Atalantisz témáját.Ugyanakkor családjának és mindazoknak akik ismerték jóságos és önfeláldozó személyiség volt.

1877.március 18.-án született egy kentucky farmon.Magányos gyermek volt,az iskolában gyenge tanulónak bizonyult,emiatt szülei elkeseredtek,pedig ő nagyon igyekezett,hogy megfeleljen az iskolai követelményeknek.Egyszer álmában megszólalt benne egy hang és közölte,hogy segitséget kap alvás közben,ha megigéri segit az elesetteken és betegeken.Ez után 9 éves korára már igazi zseninek számitott,de mivel nem szerette az iskolát 15 évessen abbahagyta ezt a fajta tanulást.

Ez után segédügynökként dolgozott,majd megnősült Gertrud legbizalmasabb munkatársa lett gyógyitói munkájában.1900-ban egyik utján elvesztette hangját.Hónapokon át igyekezett kezelni magát hiába,számos szakembert is felkeresett,de nem tudtak rajta segiteni.

Egy hipnotizőr segitségét is igénybe vette,de ő nem tudott mit kezdeni Cayce tudatával.Ezért egy vad gondolat után,abban segitett Caycenak,hogy magát hipnotizálja.Cayce pedig nemcsak saját bajának forrását találta meg,hanem a kezelés módjára is utasitást tudott adni magának.Majd a hipnotizőrt gyógyitotta meg,Layne a hipnotizőr ezután felvetette,hogy együtt kéne dolgozniuk,mások gyógyitásán.Cayce elvetette ezt,erre elvesztette hangját és mindaddig nem is jött neki vissza,amig együtt nem működött.Ez folyton figyelmeztetként vissza tért életében.És elkezdődött a közös munka,ami közben Cayce távgyógyitásra is képessé vált.Ehhez csak a beteg neve és cime kellett.Ezután gondossan megvizsgálta a testet,megfigyelte állapotát,észrevette a betegséget,megmondta az okát az elváltozásnak és javaslatot tett a gyógymódra.Ezek alatt olyan gyógyszereket,összetevőket mondott,amit vagy még nem,vagy már elfelejtettek.Igy sok gyógyszer feltalálása az ő nevéhez füződik.

Cayce a gyógyitásokért élt és nem kért fizetséget,rengetegen jártak hozzá és minden bajra adott megoldást.Ő maga pedig segédfényképészként dolgozott,amikor tudott,hogy fenntartsa magát.Később saját fényképezőműhelyt nyitott,igy több ideje maradt a gyógyitásokra.

1909-ben pedig szoros munkatársi kapcsolatot hozott létre egy homeopátiás gyógyitóval.A próféta adta a kármegállapitást és a recepteket,a homeopatikus pedig kikeverte a szert és kezeléseket hajtott végre.Ekkora már a New york Times-ba kezdtek irni Cayce-ről,aki egyik napról a másikra hires ember lett.De a hirnév nem hozott neki anyagi sikert és befektetései csődbe jutottak.

Egy idő után elváltak utjai a homeopátiás társától és feleségével dolgozott ezután.A prófétai képességei pedig egyre csak nőttek,nyelveken beszélt,sőt olyan nyelven mondta el mindnki számára a diagnózist és a gyógymódot,ahogy az beszélt.

Hit a reinkarnációban bár hivő keresztény volt és a lélekvándorlást összeegyeztette a Bibliával.Rájött,hogy ember csoportok születnek ujra,csak más-más szerepkörben.Mindenki abban amire a legnagyobb szüksége van megapasztalni.

Képes volt olvasni az akasha-krónikából is.Bár voltak tévedései,öszintesét senki sem vonta kétségbe.Anyagi haszon sohasem befolyásolta,sőt túl is tett erején,kizsigerelte magát a rászorulókért.Családja és barátai,sőt akik ismerték nagyon szerették,hiszen kivételes személy volt,aki mindig másokért cselekedett.Feljegyzéseit ma is lehet olvasni.Feljegyzései rengeteg hasznos orvosságot és hatásos kezelést mutatnak be valamint utazásait is elolvashatjuk benne.Jótettei tehát nem szálltak vele sirba,hanem hozzáférhetőek bármely nemzedék számára.

Előző életei:-Ősi egyiptomban Re-Ta  néven magas rangú főpap,mai felesége pedig ott egy magas beosztású papnő volt

-Lukács apostol rokona,Lucius néven

-Középkorban persza orvos

-Arab törzsfönök és misztikus

-John Binbridge Cronwalli szerencsejátékos

Cayce hitt abban,hogy az előző életek hatást gyakorolnak jelenlegi létezséünkre,rá kellett döbbenie,hogy jelenlegi gyógyitó szerepével azoknak a korábbi magas rangú egyiptomi papként való megtestesüléseinek a hibáit javitják ki,amelyekben fennhéjázó,anyagias és érzéski életet élt.Sőt mivel igy gondolkozott értette a karmikus kiegyenlitődés lényegét,sok embernek tudott segiteni abban,hogy rendezze-megértse életét és irányt tudott mutatni arra,hogy ez után merre haladjanak tovább.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.