Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vajasandi-Kőszikláról

2010.01.21

Egyszer volt, hol nem volt. De jó hogy volt!
Volt egyszer egy fiú. Magányos típus. Oka volt, mé. Maga köré falat épített. Jó magasat. Oda senki se be és ő se ki.
Teltek az évek, és múltak is.
Gyermekkorában kőkeményen belecsapott az ezoteria világába.
Ha akarta, ha nem, jött! Baja vót belőle sokk.
Hogy ne bántsák, a falon kívül még egy kősziklát is magára képzelt. JÓ NAGYOT, HATALMASAT.
Ennek a sziklának a biztonságában, hamis biztonságában éldegélt.
A szikla majd megvédi.
Kőkemény, hideg rideg, elmozdíthatatlan. Mindennek és mindenkinek ellenáll. Hitte. Elhitte.
Ez a nagy szikla egy gyönyörűségesen szép patakba volt beleágyazódva. A patak, hol folyó, -esőtől függően-, körbefonta, átölelte, pajkosan-tajtékosan játszott a sziklával. Játékra hívta, játszani szeretett volna vele. A szikla nem tudott sokáig mit kezdeni a patak hívó szavával. Szentül meg volt győződve önnön nagyságával. Nem is igen figyelt a patakra.
A patakhoz, a sziklához egy idő múlva mindenféle lények kezdtek el szivárogni.
Volt köztük tündér, angyal, táltos, sátán, sámán, avatár, boszorkány, jós, pap, papnő, félisten és mindenféle lény.
Észrevették a sziklát, a benne zajló folyamatokat.
Felvették a vele a kapcsolatot. El kezdtek beszélgetni. E beszélgetések csak nagyon nagyon lassan szivárogtak a szikla szívébe.
Volt, hogy a párbeszéd végére sértődötten hátat fordított, mert nem tetszett neki, az amit hallott.
De.
Ezek a párbeszédek nem maradtak észrevétlen. Hatottak, hatottak.
Volt egy pont, amikor a szikla már érezte jól magát állapotában.
Egyedül volt. Szeretett volna kiabálni, de nem tudott, nem mert, mert félt, hogy jaj oda a sziklasága, oda az imidzse.
De.
Lassan, lassan megtört a jég. Dolgozott, dolgozott benne az összes elhangzott szó.
Lassan, lassan a szikláról a törmelékek, a felesleges mázak kezdtek letöredezni.
Folyamatosan hagyta, hogy a víz, a szél, a patak, a napsütés dolgozzon RAJTA és BENNE.
Jól esett, egyre jobban jól esett neki.
És legvégül, mikormár nem volt szüksége a sziklaságra, az egyik nap egy gyönyörű fényes kövecske maradt belőle. EGY NAGYON SZÉP VARÁZSKŐ.
Végre engedett a patak hívó szavának és önfeledten bukdácsolt le és fel, görgedezett a habokban. Rábízta magát a hullámokra. Had vigyék oda, ahová vezeti a jó sorsa, vagy a jó hulláma.
Most is ott görgedezik, göndören röhögcsél valahol, valahol, és élvezi az életet, a hullámokat, a tajtékokat, a habokat és a napsütést.

Videó:http://www.youtube.com/watch?v=rYlZVRcE8zI&feature=related

http://farm4.static.flickr.com/3622/3665442326_e82cf0f7c4.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.